Stühmer Mintabolt és Cukrászda - megéri?

A pünkösdi egri családi hétvégéről hétfő délután hazafelé tartván, teljesen véletlenül futottunk bele a Stühmer csokigyár oldalában található Stühmer Mintabolt és Cukrászdába Maklár határában. A cuki ugyan hétfőnként és keddenként hivatalosan zárva van, az ünnepre való tekintettel aznap épp nyitva voltak - micsoda szerencse! A Stühmerben ugyanis Magyarország legjobb vidéki cukiját ismerhettem meg, amivel csak a fővárosi csúcscukik (pl. Damniczki, Málna Pastry Shop, illetve egykor a Zazzi) vehetik fel a versenyt. 

img_20180527_185128.jpg

A HVG.hu cikke szerint a Hamburgból érkezett Stühmer Frigyes 1868-ban Pesten, a mai Szentkirályi utcában alapította meg csokigyárát. A Stühmer név a későbbiekben oly fényesen csillogott, hogy a XX. század közepére a hazai nagyvárosok mellett Párizsban és Bécsben is voltak boltjaik. Az ő márkájuk volt a Tibi csoki - ami Stühmer Frigyes unokájától kapta a nevét -, a Zizi drazsé, illetve az akkoriban még biztos jól csengő "E" kakaó - ma már nem lenne könnyű ezzel a névvel sikert aratniuk a piacon:)

img_20180521_143006.jpg

A gyárat 1948-ban államosították, 1992-ben pedig a Stollwerck tulajdonába került. A név 2006 óta az egri Stühmer Kft. tulajdona. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jó helyre került a márkanév, de vegyük végig, hogy miért:

Megéri a Stühmer Cukrászdába ellátogatni, mert:

  • ...az épület, szép, tiszta, modern.
  • ...a kiszolgálás profi és kedves.
  • ...hatalmas a választék: sütik, fagyik és csokik óriási választékban érhetők el.
  • ...kiváló az ár/érték arány, a fővárosi csúcsukikhoz képest kb 25%-kal alacsonyabb áron kb 20%-kal több sütit adnak.
  • ...a nosztalgiára hajlamosoknak a Melódia szelet igazi telitalálat - Anyu percekig csak azt tudta ismételgetni, hogy ez tényleg olyan, amilyen a Melódia csoki volt a gyerekkorában. 

Nem éri meg, mert:

  • ...nem Budapesten van, hanem Makláron. De ha valaki Eger környékén jár, vagy csak az M3-ason megy kelet felé, Füzesabonynál feltétlen érdemes lefordulnia egy látogatásra!

Ennyire tetszett: 9,5/10