Nem mindenki számára ismert tény, hogy a később világhírűvé vált Kurt Vonnegut kezdetben sci-fi regényekkel próbálkozott. A Titán szirénjei című alkotása a maga elbortultáságban nagy kedvencem, az Utópia 14 azonban mindezidáig nem került a kezembe. A regény egy „Szép új világ” utánérzés. A közelebbről pontosan meg nem határozott közeljövőben játszódó történetben 13 évvel egy nagy háború után járunk, amelyben az USA gazdasága teljesen központosítottá, már-már tervutasításos jellegűvé válik. A technikai fejlődés azonban a társadalom egyértelmű kettészakadását okozza. A hatalmas, automatizált gyárakat mérnökök igazgatják, munkásokra immár sehol sincs szükség. Azok az átlagemberek, amelyek a számítógépek által irányított teszteken nem érnek el egy bizonyos szintet, nem mehetnek főiskolára, így csak két választásuk marad: vagy a katonasághoz, vagy a Helyreállító és Javító brigádhoz csatlakoznak, akik az útjavításokkal foglalkoznak.

Ebben a környezetben gondolkodik el azon Paul Proteus, az Ilium Művek igazgatója, a rendszer egyik alapítójának, a néhai Proteus doktornak a fia azon, hogy a fejlődés nem mindig előnyös a társadalom számára. Kezdetben a rendszerből való elvonuláson gondolkodik, később azonban összefut összeesküvők egy csoportjával, akik a régi rendet kívánják visszaállítani…

Megéri elolvasni, mert:

• Mégiscsak egy Vonnegut
• Érdekes a felrajzolt társadalom koncepciója

Nem éri meg elolvasni, mert:

• Rettentő sablonosak a karakterek
• Nem sok újat mond a regény azon túl, hogy a fejlődés nem mindig előnyös a társadalom többsége számára

Ennyire tetszett: 6,5/10